Miről
szól:
Ugyanarról,
mint A szürke ötven árnyalata, csak
most a bácsi mesél. Avagy gyerekkori emlékeitől súlyos abnormalitásban szenvedő
fiatal milliárdos keresi hamvas bőrű szürkeegér alávetettjét, akivel
megoszthatná játszószobája korbácsgyűjteményét, illetve húsba- és lélekbevágó
perverzióit. Jelentkezéseket várjuk a „szexrabszolga extrákkal” jeligére.
Kérjük, csatoljon szájrágós és szemforgatós fényképeket, valamint a mellékelt
szerződés aláírt fénymásolatát hat példányban!
Puszi: Christian Grey, CEO, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Köszöntöm
kedves rajongóim (Szia, Anyu!), mai témánk: a szado-mazo pornó. Höhö.
A Fifty Shades trilógia megjelenésekor még
nem volt blogom, úgyhogy nem írtam a könyvről, de a sztori időről időre ismét
az arcomba dörgöli magát az újabb bőrök lenyúzásával, hol a filmek moziba
kerülésével, hol egy régi-új rész kiadásával. 2015-ben kijött ugyanis a Grey, avagy A szürke ötven árnyalata Christian szerint. Tökéletes alkalom tehát
hogy beszéljünk kicsit erről a sokat vitatott jelenségről!
Tisztázzuk
is rögtön az elején, hogy állok a történettel: Olvastam a sorozatot? Hát
persze! Tetszett? Ömm, jah! Láttam a filmeket is? Nyilván. Tetszett? Meh.
Olvastam a Grey-t is? Naná! De minek…
Dióhéjban valahogy így, aztán nézzük úgy is, hogy értsétek!
A Fifty Shades előtt nem igazán olvastam
erotikus irodalmat, úgyhogy számomra E. L. James a kategória ősanyja. Ami
persze tudom, hogy nem igaz, de mégis mielőtt levetnénk a Taigetoszról a
feministák által életképtelen szörnyszülöttnek titulált gyermekét, engedtessék
meg, hogy kicsit védelmembe vegyem, babusgassam, cirógassam a buksiját… aztán
mehet a süllyesztőbe!
Minden
a könyvet ért kritika és vád ellenére – amik nagy részével egyébként egyet is
értek – szerettem olvasni a trilógiát. Olvasmányélmény tekintetében számomra igencsak szép pontszámos volt a dolog! Ha lehet, még bónuszpontokat is szerzett a tudattal,
hogy ilyesmit olvasni szemérmesebbeknek (vagy csak simán normálisabbaknak?)
egyfajta titkos, s ebből kifolyólag izgalmas élmény. Mert nem a buszon olvasgat
ilyesmit az ember lánya, na! Hiszen nem sokkal különb erotikus irodalmat
olvasni, mint valami (soft) pornót nézni. Azt sem szokás a vasárnapi ebéd mellé
bekapcsolni… Vagyis a mondjuk úgy, „tabu téma” és a „tilosban járás” élménye
erősen megdobja a hatást. Nem úgy a minőség. E. L. James (aki, fun fact,
igazából Erika Mitchell) agyszüleménye ugyanis Twilight
fan fiction-ként indult egy hobbiíró billentyűzetéből, vagyis ne csodálkozzunk,
hogy a szöveg nem kapott Pulitzer-díjat. Mert például a „szent tehén”, a „szent szar”,
a „szentséges basszantyú”, a „belső istennő” és a forróbb jelenetek
leírásában használt szavak olyan mennyiségben ismétlődnek, hogy ha
kiradíroznánk őket, a könyv durva saccra a felére csökkenne... és akkor még
finom voltam.
Ha
már forróbb jelenetek: Több ismerősömtől is hallottam, hogy bár kocsányon
lógott a szemük és literben volt mérhető a nyálveszteség olvasás közben, de
szögezzük le, hogy kikérik maguknak, nem, ismétlem NEM a szex jelenetek miatt
olvasták, sőt, az egyenesen fúj, és különben is ilyesmit nem is olvas igazi
úrihölgy, márpedig mind azok vagyunk, nyilvánvalóan! Kizárólag a történet
érdekel minket, sőt egyenesen nagy kár, hogy a cekcuális jelenetekkel el is
rontották az egészet. Hát persze. Na de a sztori! Haj, de jaj de izgalmas és tartalmas is
lett az a bizonyos sztori!
Hihi,
nem. A története pont, hogy faék egyszerűségű. Adott egy pasi, kicsit zizzent,
amit a nők imádnak, mert akkor meg kell menteni. Adott egy lány, aki
báránybőrbe bújt farkas, mert kívülről szárnyaszegett szende szűz, de belül ő a
hős, aki majd nyilván menti a menthetőt. Közben kicsit kalandoznak, hogy legyen
valami izgalom is, helikopter, vitorlázórepülő, méregdrága autók,
luxuséttermek, dizájnerruhák, utazások, rosszakarókkal való leszámolás, happy
end. És persze közben az összes létező helyszínen kufirc.
Sok
oldalról támadható a regény, ha valaki elfelejti pusztán szórakozásból olvasni
és valami mélyebb mondanivalót akar belelátni, de szerintem felesleges lenne
megpróbálni megfejteni a benne rejlő életbölcsességet, mert az valamelyik
ágyjelenet közben széttépte a szerződését és távozott a trilógiából.
Mondhatnánk, hogy Christian személye gusztustalanul tenyérbemászó a tolakodóan dudorodó (khm) pénztárcájával, és hogy ebből eredően pontosan tisztában van vele, hogy bármit
megkaphat, bármi felett uralkodhat, legyen az akár egy érző emberi lény is. Ugyanakkor
Christian számomra egy kiismerhetetlenül kettős figura, ami a Grey-ben még inkább megnyilvánul. Egyik
pillanatban szerződés, meg „Én nem
szeretkezem. Én b*szok. Durván.”, a másikban meg szerelmes vagyok, vihííí,
rózsaszín vaníliás köd. Meg aztán 27 évesen milliárdos vagyok, de a munkám
annyiból áll, hogy napi kétszer telefonálok egyet, de Ana óta inkább csak
egyszer, mert a többi időmben az új luvnyámról lamentálok...
Sérelmezhetnénk
Anastasia karakterét is, aki mindezt bevállalja, és bár néha félszegen
megjegyzi, hogy talán azt azért eldönthetné egyedül is, hogy mikor megy ki a
közértbe friss kenyérért, na de legalább azt, hogy mikor fújhatja ki a nóziját,
azért alapvetően bizony aláveti magát minden röhejes parancsnak, amire egy
épeszű 21. századi csajszi már inkább visítva beleröhögne a férfi arcába, aztán
dalolva elsasszézna a nyári napsugárban. Márpedig egy józan ésszel megáldott felnőtt nőnek talán feltűnik, hogy itt nem csak egy kis kikötözős szexről van szó, és ha nem
csak a játszószobában kell meghunyászkodni, hanem minden pillanatban kivert
kutyaként kell a gazda után csaholni, de azt is csak csendben, a földet nézve,
akkor ott már lehet valami bibi, és nem ártana inkább elslisszolni a
környékről...
De
ha még külön-külön nem is bántanánk őket, párosukat már igazán érhetné a
kritika, mely szerint két ennyire össze nem illő egyed egymásra találásának
mégis mennyi az esélye? Mert a milliárdosok mióta választják a szürke egérkéket?
A lelki sérült, nárcisztikus, megalomániás zsarnokok mióta képesek rendes
párkapcsolatban élni egyik pillanatról a másikra, félretéve minden addigi perverz
berögződésüket? Szerény véleményem szerint, ha Christian karaktere valóságosan
lett volna ábrázolva, akkor ez a könyv nem a romantikus kategória polcain
landolt volna, hanem a thrillereknél.
És
még egy fontos szempont, ami szintén cincálgatható: maga a szex. Amivel talán
kitűnt az 50 árnyalat trilógia társai
közül, az a BDSM szubkultúra létezésének megcsillantása. De akik kicsit is jártasak
annak köreiben (Léteznek egyáltalán ilyen emberek? Egyet sem ismerek! Én meg
aztán főleg nem tartozom közéjük! Egyébként meg azt se tudom, miről van szó, de
azért fúj, hogy mik vannak! Szentséges
basszantyú!), azok pont azért kritizálják a könyvet, mert szinte semmi köze
a BDSM világához, maximum a felszínét kapargatja a dolognak. Nos, tény, hogy
van a regényben egy-két popsipaskolás meg pár szóváltás ilyen-olyan szexuális
segédeszközökről, de az említett hálószobai életstílus hivatalos kézikönyve
valóban nem A szürke ötven árnyalata.
Itt jegyezném meg, hogy abszolút nem is kell, hogy az legyen, sőt hál’ isten,
hogy nem lett az! A háttérben, Christian múltjában adott a lehetőség, hogy
durvább dolgok is megtörténtek, de Anával pont az a lényeg, hogy nem
történhetnek meg újra, hiszen kifejezetten ez a történet mozgatórugója, szóval ne
is nagyon várjuk!
Ellenben a felháborodás a tekintetben jogos, hogy a BDSM
műfaját űzők szigorúan közös beleegyezéssel szadizzák szét egymást (a hálószobában,
nem pedig 24 órában!) és ennek mindkét fél nagyon örül, nem úgy, mint szürke
párosunk, akiknél Ana többnyire csak fogcsikorgatva elvisel dolgokat, mert
szerelmes, mert reménykedik, hogy majd a dolgok megváltoznak, mert pontosan azt
teszi, amit egy családon belüli erőszak áldozata, tűri a bántalmazást, mikor
menekülni kellene… Christian védelmében viszont azért kiemelném, hogy semmi
olyat nem tett, amire Ana ne adta volna áldását – még akkor is, ha utána
bedurcizott –, szóval a berzenkedés mégsem teljesen indokolt.
Ja
és megkerülhetetlen ellenpont az a vád is, miszerint ez az egész egy másik
sokat csúfolt alkotás, a Twilight
utózöngéje csupán, egy szemérmetlen koppintás, karakterlopás, plágium, ejnye-bejnye.
Mert ami kimaradt a tiniregényből, az megtalálható itt az anyukáknak, csak vámpírok
és vérfarkasok nélkül. Aki olvasta az Alkonyat
trilógiát, az bátran bólogathat is, hiszen ez pontosan így is van. Bár, ahogy
már említettem, fan fiction lévén ez azért nem egy döbbenetes információ. Mellesleg
aki szerette az Alkonyatot –
félszegen jelentkeznék is –, az talán nem különösebben bánja, hogy E. L. James
lenyúlta a sztorit és pornósította kicsit…
Összességében
úgy gondolom, aki helyén tudja kezelni ezt a papírtömböt, nem úgy ül neki, mint
valami magasröptű szépirodalmi csúcsminőségnek, és képes különválasztani a
fikciót a valóságtól – vagyis nem fog belebetegedni, ha soha a büdös életben
nem fog vele szembejönni egy Christian sem az utcán, illetve ha mégis, akkor legalább
remélhetőleg nem fog Anaként a karjaiba omlani, mint egy szuicid őzsuta –, az
nem fog szörnyethalni olvasás közben, sőt. A műfajban elsőnek vállalható, de ha
valaki talált már nála jobbat, az szemtengelyferdülést is kaphat a
szemforgatások miatt, amit a szöveg, a leírás (a fordítás?) okoz. Engem első
körben nem zavart, de valószínűleg, ha újraolvasnám így öt év távlatából, már
viszketnék tőle. Szóval egyszer elment, de nem repetáznék belőle.
Hoppá,
ez mekkora kamu volt! Hiszen látnom kellett a filmeket is, átrágtam magam a Grey-en is, és ha jönne egy új rész,
gyanítom, arra is kíváncsi lennék. Emberi természet, te kis hamis! De hát attól
még, mert például tüsszögök a hagymától, azért még szoktam enni…
Szóval igen, angolul
elolvastam a Grey-t is. Gondoltam, legalább rám ragad egy kis
nőgyógyászati szaknyelv… A sztori egy az egyben ugyanaz, mint A szürke
ötven árnyalata, csak itt a csilliárdos palánta mesél. Nem bírom ki, hogy
ne hasonlítsam Penelope Douglas munkáihoz (Fall Away sorozat, Corrupt-Misconduct-Punk 57) a
könyvet, mert, ahogy azt már több bejegyzésben is hangoztattam, ő aztán nagy
favoritom lett a kategóriában. Őt kizárólag angolul faltam és felmerült bennem
a gondolat, hogy vajon idegen nyelven olvasni mit ad hozzá, vagy mit vesz el az
élményből, hogy vajon magyarul is ennyire szeretném, vagy cidriznék a
fordítástól. Nyilván fordítása válogatja, de a Grey most
némiképp választ adott a kérdésemre. Ezt ugyanis angolul is kínos volt olvasni.
Olyan életidegen, valószerűtlen párbeszédek hemzsegtek benne, vagy ennyit
számít, hogy idősebb lettem, de hiába ugyanaz a történet, most már, ha nem is
borult, de lötykölődött a bili. Nem is igazán tudom, hogyan értékeljem magát a
könyvet, mert hiszen (emlékeim szerint) szinte semmi újat nem nyújtott. Attól
még, hogy a főszereplő közvetített, nem került közelebb hozzám, vagy értettem
meg mélyebben a lényét. Sőt, némiképp verte is (érted, haha) a róla eddig
kialakított képet, mert, ahogy ezt már feljebb is írtam, valahogy egyáltalán
nem volt az a kőkemény macsó, akit az írónő eredetileg elképzelt. Ezért az
imidzsrontásért Christian már korbácsolt volna!
De
azért nem akarom túlsavazni a könyvet, mert gyorsan kiolvastam, hiszen annak
ellenére is lekötött, hogy már ismertem a cselekményt. Meg hát keressük már
minden rosszban a jót! Ez a sorozat nem akar több lenni szórakoztató
irodalomnál, azt pedig emelt fővel teljesíti. Sőt, hát látjátok mégis micsoda
gondolatokat indított be, milyen nemzetközi vitákat generált. Még ha nem is volt
ez szándékos, hát nem valami ilyesmire való az irodalom?!
Ui.: (Szigorúan röviden, mert már így is túlléptem a karakter-keretet ezzel a BDSM
kegyetlenségű kritika hosszúsággal.) Már (majdnem) minden oldalról körbejártam
a témát, de a filmekről még muszáj idepakolnom két bővített mondatot. Ugyan nem
rágtam tövig a körmeim az adaptációra várva, de azért kíváncsi voltam arra is. Meg (illetve bele) kellett néznem! Bár szerintem a casting már előre eldöntötte
a sikeresség sorsát. Mármint a sikertelenségét pontosabban, mert ez a két
színész egyáltalán nem passzol a szerepekre, és kiválóan látszik is rajtuk,
hogy vagy végigkínlódták, vagy végigröhögték a forgatást, mert még ők sem
hiszik el, hogy ez a két figura hitelesen alakítható. És belőlem is pontosan
ezt a két érzést váltotta ki az izzadságszagú próbálkozásuk, a kellemetlen
feszengést meg a viháncolást ott, ahol inkább a romantikának és a szexiségnek
kellett volna áthatnia a jelenteket. De ez nyilván koránt sem csak az ő
hibájuk.
Végül pedig mondjunk még el egy imát azokért, akik a Valentin-napot tavalyelőtt és
idén is ezzel a filmmel ünnepelték a legkomolyabb romantikus szándékkal. Ámen.
Tündérfaktor:
10/5
(a Grey-re, nem az egész sorozatra)
Könyv
adatai:
Eredeti
címe: Grey
Eredeti
kiadási éve: 2015
Magyar
fordítás kiadási éve: 2015
Kiadta: Libri
Fordította: Babits Péter
Oldalszám: 716
ISBN: 9789633107027
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése