Miről
szól:
Julia,
mint minden serdülőkora kezdetén álló tinédzser, próbál megbirkózni a rá váró
kihívásokkal: barátságokkal, szerelmekkel, nővé éréssel, tanulással, családdal.
Ám az amúgy sem könnyű életszakasz át- és megélését tovább nehezíti egy
globális változás, egy senki által nem sejtett katasztrófa, a Föld forgásának lassulása.
Egyre csak gyűlnek-gyarapodnak a percek, az órák a napok peremén, míg a
napsütéses és a koromfekete időszakok megszokott időszámításunk szerint több
napig is eltartanak. Felerősödik a gravitáció is, kihalnak a madarak,
elszáradnak a növények, meggyengül a bolygót védő mágneses mező megsokszorozva
a napkitörések káros hatásait. Az emberek próbálnak alkalmazkodni, de ők is
változnak, a kapcsolatok széthullanak, és sokakat megfertőz a lassulás okozta
betegség. Hogy a lassulás formálta-e Julia és családja történetét, vagy anélkül
is így alakult volna sorsuk, nem tudhatjuk, de az biztos, hogy ez maga volt a
csodák kora, a világvége kezdetén.
Ezzel
a könyvvel már régóta szemeztem, aztán letettem róla, vagy ha úgy jobban
tetszik, várólistára került, mert az ismertető alapján ugyan tetszett az
apokaliptikus alapgondolat, de a 11 éves főszereplő és valahogy a borító miatt tartottam
tőle, hogy túl ifjúsági a stílusa. Aztán volt egy hatalmas akció (-66%!!!) a
Bookline-on Libri kiadós könyvekre, amit nem lehetett kihagyni. Szóval így
kaparintottam meg mégis a kicsikét. És egyáltalán nem bántam meg!
Ez
az említett apokaliptikus alapgondolat óriási ötlet, sokkal jobb, mint
bármelyik zombis/meteoros/ufós/vírusos/atomháborús történet… de persze ízlések
és pofonok. Ha belegondolok néhány ilyen alkotásba, legyen az film vagy könyv,
általában az akcióra helyezik a hangsúlyt, a megoldás megtalálásáért vívott
küzdelemre, a menekülésre, túlélésre, vagy a katasztrófa utáni teljesen
megváltozott világ új külsejére, felépítésére, szabályrendszerére, ami bár
lehet szórakoztató és érdekes, de azért mégiscsak nehezebb igazán átérezni,
beleélni magunkat egy ilyen ismeretlen fantáziavilágba. Ez a könyv viszont teljesen
hiteles volt számomra, köszönhetően annak, hogy egy teljesen átlag család,
átlag emberek átlag hétköznapjain keresztül mutatta be a tragédiát. Nem volt mentőcsapat,
aki szétrobbantja a meteort, vagy leutazik a Föld magjába újraindítani azt (bár
egyébként A mag című filmnek nagyjából ugyanez az alapfelvetése); nem voltak
zseni tudósok, akik vírusokkal vágnak vissza a földönkívülieknek; vagy Brad
Pitt külsejű újságírók, akik minden zombinál gyorsabban tudnak futni; és nem volt
világvége utáni hangulat sem kannibál hordákkal és fennmaradt utolsó kis
kolóniákkal. Csak egy tizenéves kislány volt, aki néhány év múltán leírta nekünk
az ő saját történetét, a mindennapjait, kapcsolatait, amiket hallott a tévéből
és látott az ablakából, és a lassulásról, ami közben megváltoztatta mindenki
életét. És ezáltal maximálisan elhittem minden szavát, mert lehetett volna ő a
szomszéd kislány is, vagy akár én magam is, és mindez történhetne velem is akár
holnap, vagy holnapután. Életszagúak voltak az emberek reakciói, nem volt semmi
eltúlozva. Volt egy kis pánik, volt egy kis széthúzás, volt egy kis összetartás,
voltak kísérletek megoldások találására, de közben minden ment a rendes
kerékvágásban, amennyire ez lehetséges volt, hiszen az élet nem áll meg. Julia
is ment iskolába, akkor is, ha éjszaka kezdődött a nap és vakító napsütésben
kellett aludni térni, próbált barátkozni és szerelmes is lett, mint a
legtöbb tinédzser, családi válságokat élt meg, súlyos titkokat zárt magába,
szeretteket veszített el, miközben próbált alkalmazkodni a megváltozott
körülményekhez, hiszen nem is volt más választása.
„Ha valami a múltba vész, már nem is tűnik
valóságosnak. Egy idő után nem marad belőle más, csak néhány üres szófordulat.
Például a gépkocsi megjelenése után is tovább mondogatták az emberek, hogy
„csapjunk a lovak közé”. Így volt ez most is: tudtuk, hogy a ház melyik része a
nappali, és hogy mire való az éjjelilámpa. Reggelente még mindig mondtuk, hogy
„ébresztő, hasadra süt a Nap”, pedig lassan teljesen elvesztette az értelmét.
Így volt ez a szüleimmel is: hiába távolodtak el, még mindig „drágámnak”
szólították egymást.”
A
könyv tehát igazán érdekes, akár a lassulás beépítése nélkül is megállhatná a
helyét, de így aztán különösen letaglózó dráma lett belőle. Ennyire
depressziós, lehangoló könyvet talán még soha nem is olvastam, és ezt most jó
értelemben mondom, hiszen ilyen a műfaja, úgyhogy ezt is vártam, de azért
kicsit meglepett, hogy tényleg mennyire nyomasztóra sikerült. (Ha már az előbb filmekkel példálóztam, leginkább a Melankólia jutott róla eszembe, ami egyébként egyáltalán nem tetszett, de a hangulat ott is megvolt.) Tele van apró,
reményteli pillanatokkal, amik aztán mind-mind rosszra fordulnak. Nincs tehát
happy end, nincs feloldozás, nincs megoldás, nincs vége sem, csak betekintést
kapunk egy szomorú vízióba Földünk haláltusájának kezdetéről egy kislány
tolmácsolásában, akinek túl gyorsan kellett felnőtté válnia.
És
hogy akkor miért is „csodák kora”? Nos, amilyen komor hangulatú az alkotás, furcsán
hangozhat a cím, hiszen a csoda szót hallva rögtön valami pozitív dologra asszociálunk.
De a csoda (Wikipédia szerint) olyan esemény, amelyet nem tartunk lehetségesnek
vagy valószínűnek tapasztalataink és ismereteink fényében. És hát a fene se
tartaná lehetségesnek, hogy holnap megáll a Föld! Számomra azonban létezik egy másik lehetséges
opció is: csodáknak tekinthetjük azokat a parányi, de annál jelentőségteljesebb
pillanatokat és momentumokat, amikor valami jó, valami kedves történik a
szereplőkkel, mint például a szerelem, mely még az ilyen vészterhes időkben is rájuk
talált, vagy a remény megléte, mely az utolsó pillanatig is bizakodásra ösztönöz és nem engedi, hogy feladjuk.
Akárhogy
is értelmezzük, a könyv elolvasása után nem lehet nem belegondolni és
átértékelni hétköznapjaink apró, megszokott csodáit, hálát adni azokért a
természetesnek vett kincsekért, hogy reggel felkel a nap, este pedig
lenyugszik, hogy vannak még növények, állatok, és hogy vannak szeretteink, akik
körülvesznek. És ugyan a könyv nem állítja, hogy a környezetszennyezés okozta a
lassulást, de utal rá, hogy ODA KÉNE FIGYELNI VÉGRE, EMBEREK!
 |
| "A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön." |
Tündérfaktor:
10/8
Könyv
adatai:
Eredeti
címe: The Age of Miracles
Eredeti
kiadási éve: 2012
Magyar
fordítás kiadási éve: 2012
Kiadta: Libri
Fordította: Nagy Gergely
Oldalszám: 355
ISBN: 9789633101261
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése