2013. szeptember 11., szerda

John Green: Alaska nyomában

Miről szól:

Miles Halter 16 évesen úgy dönt, hogy családját hátrahagyva Floridából Alabamába költözik egy bentlakásos iskolába, mert izgalomra és függetlenségre vágyik, a Nagy Talán felfedezésére, mint minden tinédzser. Itt találkozik Chippel, alias az Ezredessel, az ösztöndíjas matekzsenivel, aki szobatársa lesz, és általa megismerkedik Alaska Younggal, a dögös, elbűvölő, különleges, ám borzasztóan szeszélyes lánnyal, akibe azonnal belebolondul. Miles élete hamar megváltozik új barátai mellett, azonban ez az új élet nem marad felhőtlen, mert közben Alaska önpusztító viselkedése tragédiába torkollik…

Könyvtündér a sorok között:

… ahogy a könyv is.
Na jó, ez a kijelentés bővebb kifejtésre szorul, mert annyira rettenetes azért nem lehetett, ha azt vesszük, hogy milyen gyorsan kiolvastam… de a végső benyomás sajnos mégis az, hogy WTF?! Különösen annak tudatában, hogy a könyv szerzője az a John Green, aki a Csillagainkban a hibát is írta, ami pedig 10/10-est érdemelt nálam. Egyenesen miatta választottam ezt a könyvet is, szóval így aztán dupla csalódás volt. Na de nézzük, miért!
Az alapsztori nem lenne rossz, nyilván érdekelt, bár én sose voltam koleszos (lehet, hogy pont ezért), viszont a kivitelezés és az egész végső kicsengése/tanulsága döbbenetesen pocsék, már-már felháborító. A stílus nem rossz, olvastatja magát, jól ír ez a Johnny fiú, ez már a Csillagainkban a stb. óta nem meglepetés. Valószínűleg ennek köszönhető a gyors kiolvasás. Meg annak, hogy azért csak sikerült felkeltenie a kíváncsiságom, hogy hova is rohant Alaska azon a bizonyos végzetes estén. De ezt a két pozitívumot leszámítva nem igazán tudok többet hozzátenni a listához.
A karakterek nekem unszimpatikusak voltak, nem tudtam megszeretni őket, irritált mindegyik. A főszereplő fiú, Miles, alias Pufi (Alaska nevezi el így az első találkozásukkor, mert kell valami becenév, Miles pedig egy vézna srác – ez bevallom vicces volt, meg még az említet jó stílusnak köszönhetően van pár olyan kifejezés, mondat, amik megnevettettek) egy átlag tizenéves, akivel nem túl kegyes a sors, vézna külső, se barátok, se barátnő, viszont a háttérben szerető és anyagilag jól álló szülők állnak. Hobbija, hogy híres emberek utolsó szavait memorizálja, ami amúgy egy érdekes kis specialitás. Szóval eddig még lehetne szerethető, és az önállósodás felé vezető úton való kikupálódását végigkövetve is maradhatna az, szurkolhatnánk, hogy sikerüljön neki beilleszkedni, hogy tapasztalatokat szerezve bejöjjön neki az élet. De én végig ugyanazt a lúzert láttam benne, amiként indult, sőt, annyira tepert az elfogadásért, hogy minden mozdulatával csak erősítette ezt a képet. Ahogy megérkezik, a szobatársa rögtön ugráltatja és kineveti. Bár ők „barátok” az első perctől kezdve, nem egyenrangúak. Ugyanez a helyzet Alaskával is, aki a leírás szerint egy elbűvölő, szexi csaj, akiért mindenki rajong. Hát nekem nem igazán jött le, miért. Számomra egy önző, leereszkedő stílusú, dilis, rettentő szeszélyes csaj képét mutatta. Ő is csak kihasználja és ugráltatja a srácot, flörtöl vele, de közben számtalanszor elmondja, hogy mennyire szereti a pasiját és sose csalná meg. És ott van még Takumi, a japán srác, aki nem sok vizet zavart, illetve Lara, akivel összehozzák Pufit. (Erről kicsit később bővebben.) Lényegében ők négyen-öten alkotják a kemény magot.
És hogy mivel telnek napjaik a kemény tanulás mellett? Még keményebb dohányzással és piálással. Ami egy bizonyos fokig rendben van, ki kell próbálni, tinik, meg lázadás, meg minden, értem én, de konkrétan nincs fejezet, amiben ne lenne szó arról, hogy mennyit cigiznek és isznak, olyan szinten, hogy csodálom, hogy csak Alaska purcant ki a csapatból. Ez egy idő után már egyrészt fárasztó, másrészt meg amennyire menőnek van beállítva, annyira negatív lehet a hatása a fiatal olvasókra (Hiába na, a pedagógus vérem fellázadt!). És még csak nem is szeretik, legalábbis Alaska egyszer bevallja, hogy nem élvezi a cigizést, csak azért bagózik, hogy meghaljon… Pufi pedig egyértelműen a társaság miatt szívja. Ráadásul ő fizeti az Ezredes cigiadagjait is, amit nem is értettem. Az Ezredes szegény családból való, az édesanyja egy lakókocsiparkban lakik, szóval dicséretes Pufi szívjósága, de közben az Ezredes egyszer sem köszöni meg, hogy ki van szolgálva. Másik (kis spoiler), hogy Alaska részegen egy autóbalesetben hal meg. Erre mit tesznek a fiúk? Ki akarják deríteni, hogy mi is történt pontosan, erről szól a könyv második fele. Utánajárnak, hogy mekkora volt Alaska véralkoholszintje a baleset idején és el akarnak jutni ugyanarra a szintre, hogy szimulálják a körülményeket. Tehát már megint ott tartunk, hogy tajtrészegre issza magát egyikük, ami eddig még mindig oké, cél szentesíti az eszközt alapon, csak imitálni akarják a történteket. De az már kicsapta nálam a biztosítékot, hogy miután rosszullétig, kontrollvesztettre és hányósra itta magát az Ezredes, másnap már megint nyúl az üvegért, amiből ez alkalommal sem málnaszörpöt szürcsöl. Tehát ahelyett, hogy a tény, hogy tulajdonképpen Alaska az alkoholtól halt meg, mert részegen kocsiba ült és balesetet okozott, elrettentésül szolgálna, semmi következménye nincs a többiekre. Ugyanúgy megy tovább a dorbézolás, mintha ez valami végtelenül természetes dolog lenne. Ismétlem, nem azzal van a probléma, hogy cigi van, meg pia van, mert ez az életszakasz erről is szól, de szerintem erősen túlzásba van víve és nincs leszűrve semmilyen tanulság.
És végül az a rész, aminél a WTF-mérő már ténylegesen kiakadt nálam, az a korábban említett Lara összeboronálása Miles-szal. Ez mostan itten kicsit 18+-os lesz, úgyhogy előre is elnézést a vulgaritásért, na de nem én írtam a könyvet. Szóval Alaska összehozza Pufit Larával, a román csajjal, akik megkedvelik egymást, bár isten tudja ennek is mi lehet az oka, merthogy beszélgetni nem tudnak, ezt Miles többször is említi, de hát a tini hormonok ugye, valószínűleg szinte bárkivel összejöttek volna, lényeg a szerelem gondolatába való beleszeretés, vagy valami ilyesmi. Az egyik jelenetben ülnek a tévészobában és valami sorozatot néznek, mikor Lara a következő kérdést teszi fel Pufinak: „Szoptak már le valaha?” (Ja és azért csak zárójelben megjegyezném, hogy előtte való nap jöttek össze, akkor csókolóztak először – meglepő módon részegen.) Derült égből villámcsapásként érte a kérdés főhősünket, majd miután megbeszélték, hogy egyikük sem csinált még ilyet, a következő események zajlottak le, és ezt most idézném, mert úgy igazságos, hogy ha én végigszenvedtem, akkor a kedves blogolvasó is vegye ki a részét.
„(…) Aztán a kezét köréfonta, és a szájába vette. Én vártam.
Mindketten csöndben voltunk. Ő testének egyetlen izmát sem mozdította, és én sem mozdítottam egyetlen izmomat sem. Tudtam, hogy ezen a ponton valaminek történnie kéne, de nem voltam egészen biztos abban, hogy minek.
Ő továbbra is mozdulatlan maradt. Hallottam ideges légzését. Percekig (…) Lara ott feküdt mozdulatlanul a farkammal a szájában, én meg ültem ott várakozón.
Aztán kivette a szájából, és kérdőn felpillantott rám.
– Kéne valamit csinálnom?
– Hát nem tudom – válaszoltam. Minden amit Alaskával a pornófilmből tanultam, izgatta az agyamat. Arra gondoltam, hogy talán mozgathatná a fejét föl-alá, de mi van, ha megfullad tőle? Úgyhogy nyugton maradtam.
– Mondjuk mi lenne, ha megharapnám?
– Ne harapj! Úgy értem, nem hiszem. Azt hiszem, ez így jó érzés. Remek volt, ahogy csináltad. Nem tudom, hogy van-e még más is.”
… Holy Mary and the little Baby Jesus living in Heaven and all the angels playing with the stars. What The Ffffffffffff??? Ja és várj, van még! Ezek után elmennek Alaskához és megkérdezik tőle, hogy mit kell csinálni, aki először halálra röhögi magát, majd megmutatja egy fogkrémes tubuson… Valaki magyarázza el nekem, hogy most ez a rész valami édes kis mókás jelenetnek akart születni, csak elakadt a szülőcsatornában, vagy mi történt itt? Mert számomra fizikai fájdalmakat kiváltó röhej az egész. Szerintem ma már aki közelebb van a húszhoz, mint a bölcsihez, az tisztában van vele, hogy a nyalóka nem szopogatja el magát. (Facepalm!)
És ha túl tudunk lendülni ezen a megrázkódtatáson és kicsit a könyvben szereplő férfi-női kapcsolatok mögé tudunk pillantani, akkor még erről is néhány mondat erejéig megjegyezném, hogy ismételten csúfos kudarcot vall a könyv. Itt van ugye Pufi és Lara, akiknek lényegében semmi köze egymáshoz, nem szeretik egymást, nem is különösebben vonzódnak egymáshoz, csak hajtja őket a társadalmi elvárás, hogy ideje lenne próbálgatni a szexualitásukat és erre pont kapóra jönnek egymásnak. (Amely példát egyébként a mai fiatalok nagy része hasonlóképpen követi is, erről nincsenek illúzióim, csak nem értek egyet.) Nem mellesleg Pufi ugye Alaskáért van oda, tehát Larával szemben több szempontból sem fair. Aztán ott van Alaska és a pasija, Jack. Alaska többször állítja, hogy nagyon szereti a barátját, ennek ellenére folyamatosan Pufival flörtöl, sőt végül belemerülnek a csókolózásba is, aminek Alaska folytatását ígéri Pufinak. Alaska halála után Jack pedig eléggé felszívódik, a temetésre sem megy el, nem mutatja semmi jelét, hogy megrázta volna a szerelme elvesztése. És ott van még az Ezredes és a barátnője, akik folyamatosan veszekednek, egy szerető pillanatuk sincs, többször szakítanak is. Fogalmam sincs, hogy mi a kötődés alapja. Tehát az összes kapcsolat – szerelmi és baráti egyaránt – felszínes ebben a könyvben, amitől maguk a szereplők sem szerethetők igazán, és ez szomorú, főleg ha belegondolunk, hogy milyen fals konklúziókat szűrhet le belőle egy bizonytalan tini olvasó.

A statisztikák szerint az ilyen hosszú bejegyzéseket az emberek nem szívesen olvassák végig, úgyhogy aki mégis eljutott idáig, annak szívből gratulálok és hálásan köszönöm az érdeklődést és a kitartást!:D


Update: 2014-ben új borítóval jelentek meg az új kiadások a Csillagainkban a hiba sikerén felbuzdulva, úgyhogy, akinek csak így ismerős a könyv, don't panic, ugyanarról beszélünk! Egyébként szerintem fényévekkel jobb ez az új sorozat! Well done, Gabo!

Tündérfaktor:
10/3


Könyv adatai:
Eredeti címe: Looking for Alaska
Eredeti kiadási éve: 2005
Magyar fordítás kiadási éve: 2011
Kiadta: Gabo
Fordította: Rindó Klára és Szabados Tamás
Oldalszám: 248
ISBN: 9789636890896

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése